Gyerekkorom óta a családomnak mindig volt valamilyen állata. Ez általában kutyát jelentett, most azonban apámnak már teljes baromfiudvara van, macskával kiegészülve. Szerintem hihetetlen fontos dolog egy gyerek nevelésében az, hogy megismerje azt, hogy milyen állatot tartani, mivel ezek a lények elsőre csak aranyosnak és dédelgethetőnek tűnnek, viszont hamar rájön az ember, hogy ennél sokkal többet jelent állatot tartani.
Ugyanis ezzel egy hatalmas felelősség jár, ami nem mindig lesz a kedvünkre. Mivel oda kell figyelni az oltásokra, gyógyszerekre, illetve arra, hogy mit eszik a kedvencünk. Én mindig sajnálom azokat a kutyákat például, akik csak a legolcsóbb konzerveket kapják. Éppen ezért, ha egyszer majd nekem lesz állatom, azt csak olyan helyzetben fogom bevállalni, amikor már tudom, hogy minden feltétel adott hozzá.
Sokáig hasonló indokok miatt halogattam a kft alapítás folyamatát is. Hiszen elsőre nagyon ijesztően hangzik az, hogy megalapítsuk a saját cégünket. Rengeteg rizikó van és a végén nagyon sok pénzt is veszíthetünk. Szerencsére azonban még vannak olyan helyek az interneten, mint a Székhelypartner. Az ő segítségükkel ugyanis a kft alapítás sokkal kevésbé lesz rémisztő, mivel utat mutatnak nekünk a különböző jogszabályok labirintusában és elmagyarázzák nekünk érthetően, hogy miként is zajlik a kft alapítás folyamata.
Ehhez pedig elengedhetetlen az, hogy az online felületük makulátlan legyen. Egyébként is nagyon fontos az interneten az első megítélés, mivel rengeteg más cég áll versenyben velük. A Székhelypartner azonban képes volt engem meggyőzni az átlátható dizájnnal és az egyenességgel, amit tapasztaltam az irányukban. Mivel ahelyett, hogy idegesítő reklámokkal bombáznának minket, már a kezdőlapon el tudunk érni minden fontosabb információt.
Az idő pedig a mai világban talán fontosabb, mint valaha. Ha azt érezzük, hogy túl sok időt pocsékolunk felesleges dolgokra, akkor hamar tovább fogunk állni. Így azonban megérthettem, hogy a Székhelypartner milyen szolgáltatásokat kínál nekünk. Ha azonban bővebben kíváncsiak lennénk arra, hogy miként zajlik a kft alapítás, akkor a felső menüből elérhetünk egy hosszabb tájékoztatót is. Simán csak rá kell kattintanunk arra a kiírásra, hogy „kft alapítás” és már rögtön olvashatjuk is.
Nagyon hálás voltam azért, hogy ezen a ponton is ugyanolyan egyenesek és tisztán érthetők maradtak. Mivel talán ez a része a legrosszabb a kft alapításnak. Hiszen a jogszabályok folyamatosan változnak és az, amit az ismerősöktől hallottunk, lehet, hogy már többször elévült. Ha azonban a Székhelypartner segítségét kérjük, akkor többé nem kell aggódnunk ilyen részletek miatt. Mivel ezekre majd ők fognak figyelni és tájékoztatnak is róla minket.
A kft alapítás mellett pedig még székhelyszolgáltatást is biztosítanak nekünk. Ezt a kettőt egyébként egybe is tudjuk fűzni, ami szerintem az optimális megoldás. Hiszen így nem kell majd több céggel bajlódnunk és egy helyen el tudunk intézni mindent. Főleg, mivel a Székhelypartner által kínált székhelyek mind nagyszerű pontokon helyezkednek el.
Éppen ezért teljesen felesleges lett volna mást keresni. Felkerestem a Székhelypartner csapatát az oldalon található elérhetőségeken. A maradék kérdéseimre egytől-egyig nagyon készségesen válaszoltak. Nemsokára meg is lett a szerződéskötés időpontja és mind a kft alapítás, mind a székhelyszolgáltatás el lett rendezve. Én nagyon örülök, hogy találtam egy ilyen megbízható céget, mivel nélkülük a kft alapítás folyamata biztosan ezerszer nehezebb lett volna.