Szép dolog az állattartás, de azért megvannak a maga árnyoldalai. Úgy gondolom, hogy akármekkora fanatikus is valaki, ebben azért mindenki egyetért. Én például imádom a kutyámat, bármit megteszek érte, de azért vannak frusztráló részei a napnak. Az egyik például az, hogy a kutyatáp egyszerűen folyton szét van szórva a padlón. Nem telik el nap anélkül, hogy ne lépnék rá legalább egy száraztápra. Persze a blöki ilyenkor csak néz rám nagy szemekkel és csóválja a farkát, nem tudja, hogy éppen rosszat csinált, így nem is tudok rá haragudni.
A másik dolog pedig a kutyaszag. Nekem egyszerűen nincs szívem télen-nyáron kint tartani a kutyát, ezért aludni például mindig a házban szokott. Sokat van kint napközben, de azért a lakásba beérve így is egyből megcsapja az embert a kutyaszag. Aki belép ide, egyből tudja, hogy itt nem csak emberek laknak.
Megkérdeztem az egyik kutyás csoportban, hogy ki mit szokott tenni ez ellen, mert a mindenféle mesterséges illatosítókat én például ki nem állhatom. Sosem találtam még olyat, amelyiknek igazán tetszene az illata (hosszabb távon is), ráadásul számomra mindegyiknek borzasztó erős az illata. Valamit azonban mégis szerettem volna kitalálni erre a helyzetre. A csoportban ezt az oldalt küldték nekem: https://www.pipereporta.hu/spl/450267/Illoolajok-100-tisztasagu.
A Pipereporta.hu oldalát megnyitva egy webáruházban találtam magam, ahol többek között illóolajokat lehet vásárolni. Sosem használtam még illóolajokat, de a csoport tagjai szerint nagyon sok mindenre lehet alkalmazni őket. Többen is mondták, hogy kozmetikai termékeket szoktak velük készíteni, például szappanokat, testápolót, krémeket, parfümöt és tusfürdőket. Én ezt személy szerint nem tudtam, de bizonyos illóolajoknak nemcsak az illata jó, hanem jótékony hatással vannak például a bőrre, fényesebbé teszik a hajat, de még a stressz kezelésében is segítenek nyugtató hatásuknak köszönhetően.
A kutyás csoportban többen is említették a teafaolajat is, amelyet fertőtlenítésnél is szoktak használni. Emellett a takarításnál is csodákra képes néhány csepp valamelyik illatból, teljesen felfrissülhet tőle a lakás. Nekem azt javasolták a kutyás barátaim, hogy első körben készítsek vele illatosítót otthonra. El is kezdtem böngészni a https://www.pipereporta.hu/spl/450267/Illoolajok-100-tisztasagu oldalt, ahol 100% tisztaságú illóolajok találhatók többféle illatban. Kinéztem magamnak egy ylang ylang és egy geránium illatút, mert a termékleírásuk nagyon meggyőzően hangzott.
Utána még körülnéztem a Pipereporta.hu webáruházban, hogy az illatosítóhoz szükséges többi eszközt is beszerezzem. Szerencsére itt egy helyen megtaláltam mindent, amire szükségem lehet, így a kosárba raktam még egy diffúzor alapot, magát a diffúzort, valamint egy üveget is. Nagyon bizakodó vagyok, hiszen ezekből több alkalommal is készíthetek majd illatosítót, ráadásul én szabályozhatom azt, hogy mennyi illatanyag kerüljön bele, így nem kell megfulladnom a tömény illattengertől, ha ügyesen csinálom. Az alapanyagokat ráadásul utána más dolgokhoz is felhasználhatom, úgyhogy ha az illatosító nem is válik be, semmiképp se volt kidobott pénz.
A webáruházban többféle fizetési és szállítási mód is rendelkezésre áll, de egyébként Budapesten boltja is van a Pipereporta.hu webes áruháznak, ha valaki esetleg benézne személyesen vagy a csomagját szeretné személyesen átvenni. Remélem, hamar meg fognak érkezni a termékek, mert már nagyon kíváncsi vagyok az eredményre. Aki esetleg hasonló problémákkal küzd, annak mindenképpen javaslom, hogy nézze meg ő is a https://www.pipereporta.hu/spl/450267/Illoolajok-100-tisztasagu oldalt, biztosan találni fog olyan illóolajokat, amelyekkel kikísérletezheti a számára tökéletes arányú illatosítót a kutyaszag elnyomására.